2014/01/09

Gyalázatos évnyitó

Sima vereséggel (0-5), kiábrándító játékkal kezdte csapatunk az évet a Tabán FC ellen.

A mérkőzés elején még voltak biztató momentumaink, mégis idő kérdése volt a gól szellős védekezésünk miatt. Meg is érkeztek menetrendszerűen a bekapott találatok, a szünet után pedig újabb komoly egyéni hibákkal és szétesett teljesítménnyel fölényes sikerhez segítettük az egyébként jobb erőkből álló riválist.

Lehetne emlegetni, hogy a mentéseket az ellenfél kapuja előtt, helyettük mutattuk be, meg azt is, hogy összességében ügyesebb játékosokból állt az ellenfél, vereségünket viszont a dekoncentráltság mellett elsősorban az okozta, hogy a hozzáállás, a szellem méltatlan volt csapatunk hagyományaihoz. Amíg kislányok vagyunk a pályán, nem vagyunk hajlandóak szenvedni, harcolni, kirívó fegyelmezetlenségeket követünk el, emellett pár kapott gól után helyenként beleszarunk a meccsbe, nem számíthatunk másra.

Jó lenne belátni, hogy pusztán játékban nagyon kevés csapatot tudunk felülmúlni, így ahhoz, hogy emelt fővel tudjunk lejönni a pályáról, az kell, hogy senki se túl akarjon lenni a mérkőzésen, hanem az egész csapat tegye oda magát normálisan és 40 percen át daráljon, ahogy tud.

A jövő héten jó lenne választ adni erre a gyalázatos produktumra, annál is inkább, hogy méltóképpen köszönhessünk el Gabitól, aki egy időre távozik. Plusz fontos megemlíteni azt is, hogy a legközelebbi találkozó a klubtörténet 300. tétmérkőzése lesz.

Tabán FC - Aljas család 5-0 (2-0)
Aljas: Szabó M. (Szamosközi G.) - Kívés L., Szamosközi G. (Szabó M.), Mihály A., Antal G., Szolga R., Csóti N.

3 megjegyzés:

  1. Igazad van Miki, de lassan indokolttá válik a kérdés, mi van ha csak ennyire tud/akar (mert ez is kérdés, hogy odamegyek-e kőkeményen, amiből sérülés is lehet, vagy azt mondom, hogy neki is és nekem is dolgozni/iskolába kell menni másnap..) a csapat darálni? Erőnlétben egyre inkább gyengülünk, fejben nagyon ritkán vagyunk ott ahol kéne, ezek tények, adottságok. Lehet, sőt szeretném azt mondani, hogy jövő héten majd jobban figyelünk, határozottabban odalépünk stb. de én erre kevés esélyt látok. Ha hasonszőrű lesz az ellenfél játszunk egy szorosnak induló meccset, amiből aztán (többek közt a kettes figura ellenfelet demoralizáló hatásának is köszönhetően) lehet nagy különbségű győzelem, de ugyanígy vereség is, ha elkecskézzük a ziccereket, hátul meg szarvashibákat vétünk. Ha viszont az ellenfélből már egy-két ember erőnléttel rendelkezik, lássuk be csak idő kérdése, hogy mikor őrölnek fel minket. Én értelek téged Miki, szerintem te emészted meg ezt legnehezebben közülünk, persze, próbáljunk meg odafigyelni, de abból kell főznünk amink van, és ebből nem sokszor fog kisülni könnyen emészthető az produktum... Persze, ha Miki vagy valaki más elkapja a fonalat, vagy Tanár Úr beáll játszani (fut, ütközik, lő, szerel) akkor teljesen más lehet a helyzet (de lássuk be sajnos mostanában nem ez a jellemző..), de az az igazság hogy nem tudunk futni, nem tudunk erőset lőni (igaz nem jutunk el sokszor lövésig sem), nem tudunk pontosan passzolni, nem tudunk/akarunk ütközni, nem tudunk embert fogni... Mondhattok, amit akartok én jelen pillanatban így látom ezt, de ettől függetlenül én még mindig nagyon várom a szerda estéket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, indokolttá válik a kérdés abszolút. Nekem nem a vereség tényével van a bajom, hanem azzal, ahogyan eljutunk odáig. Az erőnlét / sebesség evidens, de eddig sem voltunk ügyesebbek, mint most, viszont eddig valamiért volt kedvünk harcolni a labdáért, mostanában meg látszólag nincs. Csak ennek a szemléletnek a helye az olyan baráti foci, mint amire Norbiék járnak csütörtökön. Ha nem vesszük komolyan, felesleges kifizetni a nevezési díjat. Szerintem az azért elvárható, hogy legalább próbálkozzunk szerelni, ha nem is mindig megy. És én is várom a szerdát!

      Törlés
    2. Keménység alatt azt értem, ami eddig megvolt, és eddig sem volt azért vad répázás a meccseinken, és nyilván nem is kell fejjel ugrani a kapufának. Aki ímmel-ámmal megy bele valamibe, úgyis az sérül meg a legnagyobb eséllyel elvileg.

      Törlés